Ok-okozati összefüggés különleges feltételekkel

A fizikában és a hozzá kapcsolódó modellekben fontos szerepet kap a kiváltóesemény és annak hatása, ezek megkülönböztetése, az ok és a következmény (okozat).

Az ok-okozat fogalmát, a szükséges-elégséges és komplexebb viszonyokat, az oksági érveket nagyon jól bemutatja Bognár László és Forrai Gábor munkája. Ahogy összefoglalják:
“A akkor és csak akkor oka B-nek, ha A létezik, és időben megelőzi B-t, A és B törvényszerű kapcsolatban vannak, A B-nek szükséges, elégséges, szükséges és elégséges vagy ESSE-feltétele.“, ahol az ESSE-feltétel meghatározása: egy elégséges, de nem szükséges feltételrendszer szükséges , de nem elégséges része.

A tapasztalható összefüggések, korrelációk hagyományos esetben valamilyen oksági viszonyban vannak, ahogy Hraskó Péter: A Bell-egyenlőtlenség (alternatív link) című munkájában fogalmaz:

“Ha két eseménysor között valamilyen összefüggés (korreláció) állapítható meg, amelynek az okát fel akarjuk deríteni, két alapvető magyarázat-típussal próbálkozhatunk. Vagy azt tesszük fel, hogy az egyik (mondjuk A) eseménysor oka a másiknak (B-nek), vagy mindkét eseménysort egy harmadikra (C-re), mint közös okra igyekszünk visszavezetni. Természetesen előfordulhat ennek a két alapvető determinációs típusnak különféle arányú kombinációja is (…) A korreláció első típusát, amelynél az A a B oka, egyenes irányú korrelációnak, a másodikat közös ok típusú korrelációnak, vagy kauzális villának fogjuk nevezni.“
_

Egyenes irányú és közös ok típusú korrelációk

Kvantummechanikai és/vagy a relativitáselméleti viszonyokat feltételezve a korrelációk típusa, és ezzel az oksági viszony sokszor nem egyértelműen határozható meg. Például nem meglepő, ha bizonyos vonatkoztatási rendszerben két esemény egyidejűnek látszik, míg a másikban egymás utáninak (ellenben fordított idejűség még így sem megengedett).

Játékból megemlíthetünk egy példát is: ha egy erő találkozik egy (mozdulatlan) tárggyal, akkor annak megmozdulásának oka lehet az erő hatása. De mi történik, ha egy ellenállhatatlan erő találkozik egy megmozdíthatatlan tárggyal ? Mondhatjuk, hogy ez nem történhet meg, de azt is mondhatjuk, hogy megoldást jelenthet, ha az idő megáll. Miért érdekes ez a példa? Mert nem kell, hogy a világegyetemben mindenhol megálljon az idő, elég, ha csak helyileg áll meg — ami a relativitási viszonyokat figyelembe véve nem is olyan kirívó: hasonló problémákat kell megoldani a fekete lyukak szingularitásának vizsgálatakor is.

A teljesség kedvéért még egy korrelációs típust meg kell említenünk, a kölcsönös függést. Mondhatnánk, hogy ez nem igazán jelent korrelációt, ez inkább egy eseményt jelképez, hiszen ha A esemény függ B-től és B is A-tól, akkor csakis együtt, egy időben fordulhatnak elő és együtt jöhetnek létre is (valamilyen másik ok által). Az időviszonyokat is figyelembe véve azonban fontos erre a típusra is kitérnünk, valamint megemlíteni, hogy ha A és B egyenként kölcsönösen függenek C-től, akkor A is kölcsönös függésben van B-vel.

Újabb problémát jelenthet, ha nem is vagyunk benne biztosak, hogy előállt-e a kiváltóok. Előfordulhat, hogy csak akkor tudjuk megmondani, hogy az okot előállítottuk, ha az okozatot detektáltuk. Ebben az esetben is tűnhet úgy, hogy visszahatás történt a kiváltóokra (retrokauzalitás), vagy összekevertük a közös ok és a kölcsönös függés típusú korrelációkat.

Ha például egy szuperpontos puskát teljesen biztosan a célpontra irányítunk, majd lövünk, biztosak lehetünk benne, hogy a pontos találat oka a pontos célzás volt. Ha viszont ezt csak abból állapíthatjuk meg utólag, hogy megvizsgáljuk a becsapódás helyét, és úgy találjuk, hogy mellélőttünk, akkor zavarba jöhetünk: biztosan megtörtént a pontos célzás? Az utólagos vizsgálat mintha visszahatott volna a múltbéli eseményre.

Komplexebb esetben is felmerülhet a kölcsönös függés kérdése.

Tegyük fel, hogy le szeretnénk fényképezni egy házaspárt az új fényképezőnkkel, de úgy, hogy mindkettő mosolyogjon. A feladat nem nehéz, a keresőbe nézünk és várunk a pillanatra, amikor mindkettő szája felfelé görbül, majd lenyomjuk a gombot.
A kép elkészülése, mint következmény (okozat) az elsütőbillentyű megnyomásától függött, semmi mástól (most tekintsünk el a többi zavaró tényezőtől, körülménytől), vagyis szükséges és elégséges feltétele volt a folyamatnak. Legalábbis azt hittük. Az új gépünk ugyanis automata mosolyérzékelős, vagyis csakis akkor készíti a képet, ha mindkét személy mosolyog rajta. A billentyűnyomás tehát szükséges hozzá, de nem elégséges feltétele a kép elkészültének. Mivel a pár hölgytagja egy tizedmásodperccel később mosolyodott el, valójában ő váltotta ki az eseményt, amitől a kép rögzült. Ha mégjobban megvizsgáljuk a helyzetet, rájöhetünk, hogy 3 feltétel együttes megléte kell a fotózáshoz: egy gombnyomás és két mosoly. Ez a három feltétel tehát együttesen szükséges a kép elkészültéhez.

Rendben van, de ez egy teljesen más helyzet: 3 eseménytől függ egy negyedik, tehát egyszerűen közös ok típusúnak nevezhetjük, igaz? Nem lesz az, ha figyelembe vesszük a helyzet időbeli sajátosságát, vagyis hogy várunk, amíg a feltételek ki nem alakulnak. A kép elkészültének célja a megfelelő helyzet megörökítése, ez hozza össze, teszi egymástól függővé a három eseményt: a mosolyokat és a (gépi) gombnyomást.

Kvantummechanikai helyzetben a felállás még összetettebb, miáltal a következtetések még könnyebben tévútra vezethetnek. A fényképezős hasonlatnál maradva úgy jellemezhetnénk a helyzetet, hogy az objektív előtt nem csak egy házaspár áll, hanem a női és férfi tagból is számos iker, vagy klón látható, hol mosolyognak, hol pedig komorak. Ezek a személyek ráadásul nem különböztethetők meg, sőt, a fényképkészítés szempontjából nem is lényeges, hogy a felvételen épp ki mosolyog (hiszen úgyis egyformák), a lényeg, hogy kiválasztásra kerüljön egy mosolygós férfi és egy mosolygós nő, és csak ez a kettő fog szerepelni a képen a sok közül. A nők is és a férfiak is teljesen függetlenül mosolyodnak el, nem figyelnek egymásra, sem a fényképezőre, mégis, az összes elkészült képen a pár egyszerre mosolyog: vagyis egyértelműen erős korreláció van az események közt.

Valóban alkalmas-e az ilyen mintavétel a korreláció megállapítására? Hiszen egy szelekció történik, a pont megfelelő helyzeteket keressük. Mégis elmondhatjuk, hogy amennyiben csak a megfelelő képek esetén számít és történik meg a kiváltóok, akkor megállapítható, hogy a (z automata) billentyűnyomás korrelál a mosolyokkal amik a képen vannak — de ez esetben ez az összefüggés kölcsönös jellegű lehet csak. (…és milyen különös, hogy lehetséges, hogy a fényképész vonatkoztatási rendszeréből úgy érzékeljük: a billentyűlenyomás volt a kiváltóok, míg a mosolygó nő a saját elmosolyodását is értheti ez alatt; vagyis kölcsönösség esetén is megállapítható valamilyen viszonylagos hierarchia)
Alternatív link 

Folytatás >>>